2024. október 23. és 25. között iskolánk tantestülete Nagygalambfalvára, Kányádi Sándor szülőfalujába látogatott. Nagy örömünkre erre a jeles eseményre velünk tartott Kozmáné Derda Edit a Hatvani Tankerületi Központ igazgató asszonya, valamint községünk alpolgármester asszonya, Nagyné Záper Krisztina, és polgármestere, Kiss Viktor.
Megérkezésünk után Gyerkó Levente, helyi polgármester úr tartott nekünk idegenvezetést, amely során megtekintettük a település új látványosságait: a frissen elkészült színpadot és a kilátót. Ezt követően finom ebéddel vendégeltek meg bennünket. Ebéd után ellátogattunk Kányádi Sándor szülőházához, ahol testvére, Róza néni, valamint a helyi iskolaigazgató asszonya Bálint Hajnal, és gyönyörű népviseletbe öltözött iskolás lányok kísértek bennünket a sírjához. Tiszteletünk jeléül Tippanné Szabó Erika igazgató asszony és Kiss Viktor polgármester úr elhelyezték a magunkkal vitt koszorút. Tátott szájjal hallgattuk Róza néni történeteit, valamint az ifjúság előadásában elhangzó, szebbnél szebb Kányádi-verseket. A délután folyamán megtekintettük a helyi általános iskolát, ahol a két intézmény vezetője ünnepélyes keretek között testvériskolai megállapodást kötött.
A második napon ellátogattunk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, ahol lenyűgöztek bennünket a természeti szépségek. Az érintetlen táj és a lélegzetelállító sziklák látványa felejthetetlen élményt nyújtott mindannyiunk számára.
Végül, a harmadik napon Korondra utaztunk, ahol megismerkedhettünk a helyi kézműves kultúrával és hagyományokkal. Hazafelé tartva a Gerendás Csárdában álltunk meg, hogy egy kellemes ebéd mellett összegezzük az elmúlt napok emlékeit.
A kirándulás mély élményekkel gazdagított bennünket, és megalapozta a testvériskolai kapcsolatunk jövőjét. Vendéglátóinknak hálásan köszönjük a szíves vendéglátást, melyet nem fogunk elfelejteni.
A látogatás a Bethlen Gábor Alapkezelő pályázatának támogatásával valósulhatott meg.